Körülbelül két hónapja merült fel az a gondolat bennem és a párromban, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk külföldön dolgozni, vagy csak ha az egyikőnk munkát kap, akkor menne vele vajon a másik is?
Hát az élet úgy alakult, hogy egy hónapja már azon kaptam magam, hogy szervezem kettőnk külföldi utazását, a költözést.
Kapkodtam is a fejem, hiszen eddig elméletben, gondolatban játszadoztam azzal az ötlettel, hogy vajon milyen ruhákat pakoljak el egy spanyol költözésre - mintha ez lenne a legfontosabb probléma egy ilyen helyzetben. Hát el kell mondjam, igen, egy nőnek ez a legfontosabb problémája legyen az csak egy hosszú hétvége vagy akár egy hosszabb nyaralás. Mert hiszen nem mindegy, hogy mihez mit vegyek fel, ha már viszek egy szoknyát, akkor ahhoz legyen passzoló felső / póló vagy akár kabát :). Na, de folytatva tovább a gondolatot. El kellett kezdenem végiggondolni, hogy mit is kell vajon megcsinálni ahhoz, hogy november 29-én úgy szálljunk fel a gépre, hogy - elméletben - minden el van intézve.
Otthon, Budapesten albérletben laktunk, ami azért is szerencsés, mert csak annyi volt a dolgunk, hogy szóltunk a tulajnak: szűk egy hónap múlva költözünk Málagába. Persze, mondhatom, nem nagyon örült neki, jött a tulajok szokásos szövegével, miszerint: "Jajj, hát ez nem jó, mert neki akkor most keresni kell lakót! Meg, hát miért nem szóltunk hamarabb." - satöbbi, satöbbi - de hál' istennek, gyorsan lenyugodtak a kedélyek :).
Ezt követte a nagyobb falat: a rengeteg ruhám átválogatása. Az egyik hajnalon villámként hasított belém az ötlet: Gardrób Közösségi Vásár! Na, azonnal - még kora reggel - írtam is a megadott e-mail címre, és feszülten vártam a választ. Volt egy rossz érzés bennem, de elhessegettem a gondolatot - hát sajnos beigazolodótt, amitől féltem: "nincs már idén hely egy vásárra sem" - szólt a válasz. Mondanom sem kell, egy világ dőlt össze bennem, hiszen már elterveztem, jól ki is találtam, hogy elviszek vagy 3-4 zsák ruhát, cipőt, kiegészítőt, táskát, és majd jól eladom őket. Hát, abban a percben úgy tűnt, hogy semmi nem lesz ebből a tervből, így b, tervet kell kitalálnom. A b, terv kigondolkodása során csak annyira tellett, hogy bezsákolom a ruháimat, és majd lesz velük valami - ez bizony nem sok :(, de egyelőre megoldás.
Jött a következő nagy probléma: fel kell mondani, fel kell mondani ma, fel kell mondani holnap - azonnal fel kell mondani! Megbeszéltem a párommal, hogy egyszerre mondunk fel, de előtte még el kell a kapott ajánlatot az új helytől fogadnia.
Bár megbeszéltük, hogy együtt megyünk külföldre, azért belegondolni abba, hogy ott új életet kell elkezdeni, hát az azonnal gyomorgörcsöt és hasmenést okozott.
Eljött a felmondás napja, nem tudom miért, de nagyon nehezen ment, nem akartak elengedni, kértek haladékot, de másnap ismét elmondtam, hogy nem húzom az időt, nem tudok máskor utazni, a döntésem végleges (de keménynek hangzik ez a szó). Hát így is lett, végleges döntést hoztam, de valamiért még én éreztem magam rosszul, pedig a felmondásom oka nem az volt, hogy más cég ajánlatát fogadtam el!
Na, de közben jött a jó hír: felszabadultak asztalok a november 22-i vásáron! Ebédem otthagyva, rohantam a gépemhez, hogy azonnal le tudjak egyet foglalni! Imáim meghallgatásra találtak :) - jött a visszaigazoló e-mail, ment az utalás, és máris megvolt a számomra legszebb betű-szám kombó: B33! Úgy éreztem, hogy mostantól minden rendben lesz, hogy semmi nem zökkenthet ki a nyugalmamból ... - legalábbis egy darabig :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése