Karácsony után / helyett

Karácsony közeledett, mikor az utolsó bejegyzést írtam. Azóta már jócskán túlvagyunk az ünnepen - mondhatnám hál' Istennek. De nem mondom, mert azért mélyen, a lelkemben legbelül nagyon de nagyon vártam a karácsonyt.
Szeretem, sőt imádom a karácsonyt. Gyermeki lelkesedéssel várom minden évben már novembertől. Hogy miért? Nem igazán tudom. Azt tudom, hogy nem azért, hogy szétvásároljam az agyam csak azért ,mert "kötelező", és azért sem, mert hogy ez a szeretet ünnepe. Igazából még manapság sem tudom, hogy miért. De nem is ez a fontos, és nem is erről akarok most írni. Inkább azt szeretném elmesélni, hogy milyen is volt ez az időszak egy napsütéses, tengerparti városban.
Egy szóval le tudom írni, és ezzel be is fejezhetném a mostani bejegyzést: FURA!
De tényleg nagyon fura volt, mert akartam is karácsonyozni, de ahhoz viszont nekem hideg és sötét és köd kell - a hó pedig a hab a tortán. Itt viszont egyik sem volt. Se hideg, se sötét, se köd, a hóról meg inkább ne is beszéljek! Bár az biztos, hogy Málagában mindent megtesznek, hogy az ember lánya maximálisan ünnepi hangulatban érezze magát - legalábbis a bevásárlóközpontokban :). Az utcák a belvárosban, a történelmi negyedben és a nagyobb kereszteződésekben fényáradatban úsznak. A pálmafák fenyőfaként funkcionálnak és karácsonyi ruhát öltenek. Az üzletek kirakatai, az éttermek asztaldíszei is mind-mind azt sugallják, hogy itt a karácsony. A boltok, a bevásárlóközpontok hangszóróiból ömlik a Merry Christmas. Összességében itt aztán tényleg lehet karácsonyozni - de nem nekem.
Ami nekem itt nincsen meg, az az otthoni hangulat, az otthoni érzések, illatok, képek, és persze a család. Imádok főzni és sütni is, főleg olyan alkalmakkor, mikor jönnek hozzánk rokonok, barátok, ismerősök ebédelni, vagy csak úgy. És pont ez az, ami nekem innen hiányzik, nincsenek itt körülöttem, akik fontosak, és így valahol az ember lányának nem igazán van kedve ünnepelni. Nem hogy ünnepelni, emlékezni sincsen kedve, mert hisz ünneplés az emlékeink felidézése, a közös élmények felelevenítése. Sokszor gondolkodtam azon, hogy mennyire könnyebb lenne az itteni beilleszkedés, az asszimilálódás, ha nem lennének emlékek és jó élmények, amiket szinte minden nap keresek, amelyekből egy-két morzsányi darab folyton eszembe jut. Mennyire jobb lenne, ha lenne egy gomb, amit megnyomva, kérhetném, hogy két adott időpont közti emlékek és érzések ideiglenesen az agyam olyan helyére kerüljenek, ahol nem érhetem el őket. Szerintem sokan vagyunk így ezzel a dologgal. Ez a téma sokakat megihletett, és igen sok film is született ezen témában - és itt adok egy-két filmtippet is -, például a Gyilkos nyugalom (Equilibrium) Christian Bale-lel. Szóval más is van így, nem csak én, és ez megnyugtató :).
De szóval, elég is a depresszióból. Az biztos, jövő, vagyis 2015 karácsonyát otthon, Magyarországon fogom tölteni, és végigjárom az összes adventi vásárt az országban, hogy legalább 2015 fotót készíthessek!
Mivel minden hasonló témájú blog arról szól, hogy mi a karácsonyi menü, így én is megosztom, hogy mit készítettem. A halas kritériumnak viszonylag jól meg tudtam felelni, a káposztás téma már nehezebb volt, ugyanis itt a savanyú káposzta abszolút ismeretlen fogalom - majdnem!
Az összes boltot, de tényleg az összes boltot végignyálaztam, mire az El Corte Inglés-ben sikerült vennem savanyúkáposzta szerű valamit. Viszont mákot nem is kerestem, mert esélytelennek tartottam, hogy találjak, úgyhogy: "Anyu, készülj, igen sok mákos bejglit kell sütnöd, mikor megyünk haza január végén!".
Tehát akkor a menü:
előétel: tonhalsteak tejszínes-sajtos sült karfiollal és párolt zöldbabos cukkínivel,
főétel: kolbászos-húsos sült savanyúkáposzta frissensült baguette-tel,
süti: zserbó muffin.
Ebből szenteste sikerült eljutni az előételig :). A főétel másnapra, azaz december 25-re esett. Ahhoz képest, hogy edényeim sem nagyon vannak, minden nagyon jól sikerült, köszönet érte anyukámnak, akitől elég sok fogást ellestem :).
Íme az előétel:

Következzen pár kép a karácsonyi Málagáról:

éppen nincsenek emberek a főutcán :)

a főtér este, egyik oldal:

a főtér este, másik oldal:

 a főtér este, harmadik oldal, és így teljes lesz a kép:

Az első nap Málagában

Úgy érzem, hogy a kiköltözés története hosszabbra nyúlik mint a Szabó család a rádióból, úgyhogy most az első nap élményeit írom le. (Csak zárójelben, hogy lassan el is felejtem, hogy mi volt aznap :)).
Halálos fáradtsággal az ágyba zuhanás után másnap, azaz november 30-án, vasárnap, tök sötétben ébredtünk. Először azt hittem, hogy van vagy 5 óra, de mikor a telefonomra néztem, erősen kellett fókuszálni, hogy elfogadjam, hogy fél 8 is elmúlt már! Igen, a nap itt sokkal később kel, mint otthon, ez azt jelenti, hogy reggel 8-kor még azért még tök sötét van, és úgy igazából világos csak 9 óra körülre mondható (bár mikor írom ezt a részt, még 10-kor sem úgy látom, hogy világosodna az idő :)).
Indul a nap, kerül fel a kávé a tűzhelyre, készül a reggeli! Igen ám, de nem otthon vagyunk, hanem egy idegen ország, idegen városának idegen lakásában. Mi is lesz a reggeli? Tehettem volna fel a kérdést, de nem kellett, ugyanis párom munkáltatói nagyon kedvesek voltak, és tele hűtővel vártak minket! Ez azt jelenti, hogy volt reggelinek való (felvágott, zöldség, kenyér), volt ebédnek való (hagyományos andalúz paradicsomleves, tészta), és még egy kis édesség is helyet kapott a hűtőben! Szuper!!! Nem kellett így azon aggódni, hogy vasárnap niyvta vannak-e a boltok, és ha igen, akkor ugyan mikor fognak kinyitni!
Egy jó reggelit követően el is indítottuk a napot. Mivel úgy láttuk, hogy a belvárosban vagyunk, így el is indultunk felfedezni a környéket. Azt már előző este észleltük, hogy az éjszakai élet itt igen aktív, de ezt annak tudtuk be, hogy szombat este volt - hahaha, milyen naívak is voltunk, de erről majd egy másik alkalommal írok :).
Ami elsőre fura volt az egész belvárosban, hogy az utcák fel voltak mosva! Igen, szabályosan fel voltak mosva. Ha nyár lett volna, akkor gondoltuk volna azért, mert hogy ezzel  hűtik már reggel a járdát, de mivel javában tél van, így valószínűsítettük, hogy az esti buli maradványait, bizonyítékait tüntetik el ezzel a hatékony módszerrel!
Az utcák kihaltak, szinte csak mi lézengtünk a kora reggeli napsütéses városban - ez szuper! Legalább lehet nyugodtan bámészkodni, túristáskodni :). Mivel a történelmi belvárosban vagyunk, így nincsen messze a tenger sem, úgyhogy célba vettük a partot. A bícshez egy egész hosszú sétálóutca vezet, mely végig a víz mellett visz úgy, hogy közben gyönyörködhet az ember a szebbnél szebb yachtokban és hajókban. Az idő is egyre szebb lett, úgyhogy nagyon jólesett a napfényben kézen fogva andalogni :).
Ezt a romantikus pillanatot megtörve jött a felismerés: irány bringázni :) - na jó, de előtte még szétfotóztuk magunkat az oldtimerek között. Egy pár fotó a hitelesség kedvéért:

A nagy válogatás

Konyha rendben, könyvek elpakolva, mi van még hátra? Hát igen, kitalálni, hogy milyen ruhákra is lesz szükségem Málagában :).
Milyen jó kis feladat, de nőként az ember lányának ilyenkor a szeme előtt egy óriási cunami és földrengés képe jelenik meg. Főleg úgy, hogy annyi de annyi ruhám van, hogy óvatosan becsülve is több mint tíz nagy fekete, 200 literes zsákot tesz ki :(. Ilyenkor - vagyis ha csomagolásra és költözésre kerül a sor - akkor nagyon de nagyon elszégyellem magam. De tényleg, hogy a viharba' tudtam összevásárolni ennyi rongyot. Mondjuk anyukám mindig azt szokta mondani, hogy "Lányom, neked az összes vagyonod a ruháidban van." Őszintén szólva nagyon de nagyon igaza van.
De sajnos nem csak ruháim vannak, hanem rengeteg táskám, cipőm, ékszerem, sálam, kabátom, stb. (a satöbbi alatt értem a többi lomot, amit egy nő élete során össze tud gyűjteni :)). A vicc az egészben az, hogy ezeknek a ruháknak összesen csak a 10%-a volt már rajtam. A maradékot miért is nem vettem fel soha? A választ minden nő nagyon jól tudja: mert nem tudom mivel felvenni! Milyen hülye válasz - de így van, sajnos :).
Nos, hát abból a több mint 10 zsáknyi ruhából kellett először is válogatnom a Gardróbra, másodsorban pedig kiválasztani max 32 kg-nyi feltétlenül szükséges darabot.
A fájdalmas igazság: néha még egy hétvégére sem tudom összerakni, hogy mit akarok felvenni, honnan tudhatnám, hogy milyen nadrágra lesz majd szükségem Málagában?
Még mielőtt sokkot vagy legalábbis hasmenést kaptam volna, elkezdtem reálisan gondolkodni. Így is, úgy is át kell válogatnom a ruháimat, hát akkor már úgy fogok eljárni, hogy minden darabot, amit szeretnék vinni, azt külön rakom. Ez így nagyon jó megoldásnak tűnt - először. De amikor már láttam, hogy lassan a második zsáknál tartok, akkor elkezdett a homlokom kissé erősebben ráncolódni. Sebaj, ahogy egy korábbi kollégámtól tanultam: "Az élet úgyis megoldja!" - ja :).
Két óra és valami bűnrossz Harrison Ford sci-fi után sikerült is a gúnyáimat átválogatni! Fél siker!
Ekkor kellett volna elkezdenem azon gondolkodni, hogy hogyan is fogom belegyömöszölni ezt a rengeteg rongyot az óriásbőröndbe ... de nem tettem, és nagyon jól tettem :).
A lakás közben kezdett úgy kinézni, mintha valami átmeneti szállás lenne. Mindenhova ösvényeket alakítottam ki, hogy éjszaka, ha elindulunk vándorútra, akkor ne essünk hasra egy vagy két zsáknyi ruhában :).
A legfontosabb, amit korábbi tapasztalataimból fakadóan megtettem, az az volt, hogy minden zsákot felcímkéztem. Ugyanis amikor Londonba költöztem, ezt nem tettem meg, és amikor először jártam otthon, egy fél napom átment a - természetesen - fekete zsákok átbogarászására. Na, de ezen kitérőtől eltekintve, egész jól sikerültek ez a művelet. Lettek olyan címkék, hogy: nyári rucik, szoknyák; sálak, kendők; stb.; és az idő haladtával egy olyan zsákot is sikerült összekészítenem, mely az alábbi kedves post-itet kaptta: következő szállítás :).

Az utolsó napok

Mivel nem fejeztem be az utazásig tartó teendők felsorolását, így ott folytatom, ahol egy bejegyzéssel korábban abbahagytam.
Tehát a ruháim felétől meg tudok szabadulni a Garázsvásáron - gondoltam én :).
Ettől a perctől fogva viszont azon kezdett el járni az agyam, hogy dobozolni-dobozolni-dobozolni - tisztára Örkény István Tóték című drámájában éreztem magam :) azzal a kivétellel, hogy nem dobozokat gyártok, hanem gyártott dobozokba pakolok :).
Még jó, hogy korán kelők vagyunk, így nem okozott gondot a reggeli molyolásba beiktatni egy fél órás dobozolást. Kezdtem először is a gyönyörű vörösboros poharaimmal, majd jöttek a bögrék (nagy bögre rajongó vagyok, van is bőven mindenféle :)), és ezt követték a poharak. A napi limitem egy doboz volt. Nem tudatosan határoztam el, hogy naponta ennyi dobozt kell megtöltenem, de úgy voltam, ha minden nap ennyi cuccot el tudok rakni, akkor baj nem lehet, és simán el tudok készülni :). Hát igen, csak az utolsó napokon jelentkeztek az elpakolt eszközök hiánya miatt fellépő tünetek: nem volt már leveseskanál, nem volt fakanál, nem volt semmilyen edény, amiben a fagyasztó maradványait el tudtam volna készíteni :). Semmi gond, az ember lányának kreativitása ilyenkor is simán megmutatkozik: sütit sütni nyújtófa nélkül, simán lehet, üres borosüveg is tökéletes eszköz ilyenkor :) - ez a megoldás később, itt Málagában is hasznosnak bizonyult.
Óriási "kamrakisöprést" rendeztem, amit azzal kezdtem, hogy a fűszereket összecsomagoltam, és a párom hugának adtam jó pár konzerv és befőtt társaságában. Persze ennek a söprésnek az is részét képezte, hogy a lehető legtöbb alapanyagból készítsek ebédet vagy vacsorát. Muszáj volt vacsoráznunk, hogy ne kelljen az ennivalót kidobni - mert ugye ételt nem dobunk ki semmilyen körülmények között! Ez egy olyan aranyszabály számomra, amelyet soha nem szegek meg (legalábbis próbálok, mert ha mégis erre a csúnya dologra kerülne a sor, akkor azt érzem, hogy anyukám rosszalló tekintete kíséri mozdulataimat :)).
Őszintén elmondhatom, hogy ennek a kamrakisöprésnek köszönhetem az eddigi legfinomabb homemade bolognai (szerintem magyarosan inkább bolonyai) spagetti szószomat! Pedig mást nem csináltam, csak fogtam a fagyasztóban levő fél kiló darált pulykahúst, a két darab sárgarépát, két paradicsomkonzervet, egy fej maradék vöröshagymát, maradék oregánót, szárított bazsalikomot (a cserepeset már korábban hazavittem anyukám féltő gondoskodására bízva), sót és borsot. Na jó, azért nem egyben tettem ezt így fel főzni, szépen sorban haladtam az alapanyagokkal, közben pedig dobozoltam, mosogattam, és számoltam a hátra levő napokat :)).
Mivel az utolsó napra is maradt még bőven kaja, így úgy döntöttem, kedves munkatársaim meglepem egy össznépi falatozással. Jó sokára be is értem - egy másik bejegyzésben részletezem majd az utolsó munkanapom eseményit -, és körbekiabáltam, hogy akinek nincsen ebédje, vagy van, de nincsen kedve azt megenni, jöjjön és élvezze társaságomban utolsó ebédem fogásait.
Mondhatom, nagy tetszésnek örvendett ez az ötletem. Nagyon jó volt látni, hogy mindenkinek ízlik, amit készítettem, de inkább az a szimpatikus nekik, ahogyan tálaltam az egészet. Mikor leült mindenki, akkor az Indul a bakterházból csentem egy idézetet a "Jó étvágyat" helyett, ez pedig így hangzott: "Hunyjuk be a szemünket, oszt úgy falatozzunk!"

Mi is történt az első napon :)

Most ugrani fogok egyet az időben, és áttérek egy hétköznapomra itt, Málagában.
Őszinte leszek, nem egyszerű, egyáltalán nem egyszerű.
Mindenki azt mondja, hogy "úgy irigyellek, olyan jó lesz nektek", stb., stb. - de valahogy én ezt még nem érzem. "A hiba az ön készülékében van!" - igen, valahol sejtem, hogy a hiba velem van, mert én nem tudom még ezt annyira önfeledten élvezni. De ígérem, megteszek mindent! Úgy gondolom, hogy néha hagyni kell az embernek magát csak úgy elsüllyedni a depresszióban, hogy utána legyen honnan visszajönni. Hát én ezt szoktam csinálni :).
De, visszatérve az elkezdett témához: hogy is kezdődött az első nap?
Elég furcsa már az, hogy itt reggel 11-ig semmi élet nincsen, még a boltok sem nyitnak ki, csak 9-kor! Ez szabályos sokkot okozott nekem, nekünk, akik kora reggel kelnek minden nap. (A kora reggel az tényleg kora reggel, vagyis nem 7 óra vagy fél 8, hanem 5 és 6 óra közötti időt jelent.)
A nap reggel 8 óra után ébred, addig tök sötét van - ez mondjuk szintén nagyon furcsa. Azt hittem, hogy itt már 6-kor világos van, jó idő - de nem. Bár a biznisz szektor munkaideje is 9-kor indul, mint otthon, Magyarországon, mégis az élet itt délután kezdődik. Na, de ez engem sokban nem befolyásol, max a páromat, mivel ő dolgozik :).
Szóval kinéztem reggel az ablakon, és pont akkor kelt fel a nap a házak között. Elég szép volt, az biztos. Így el is döntöttem, hogy fel kell tölteni az éléskamrát, vagyis be kell vásárolni az alap élelmiszereket. Persze vittem magammal a spanyol-magyar, magyar-spanyol kis kéziszótárt, mert biztos, ami biztos. Jól is tettem, ugyanis mire megtaláltam, hogy a sok liszt-szerű valami közül melyik az a liszt, amelyik nekem kell, hát biztos kellett 15 perc! Persze a dolgozók párszor megnéztek, de hát minden kezdet nehéz, ha már segítséget nem hívhatok, nekem kell megoldani a dolgokat - eddig nagy baj nem történt :).
Sikerült azért mindent megtalálni, bár közben jöttem arra rá, hogy a fűszerekkel gondban leszek, mert nem minden kapható itt! Vagy mégis, csak én voltam a figyelmetlen, a béna megint? Lehet, majd kiderül.
Első főztöm mi más is lehetett volna, mint egy jó adag rakott krumpli :). Bár nem lehet kapni tejfölt, egy nagyon jó és egészséges helyettesítőt találtam a natúr görög joghurt formájában. Lehet, valakinek nem tetszik az ötlet, de a szükség nagy úr, és ilyen helyzetekben nagyon jó megoldásokat tud az ember lánya kitalálni. 
Találtam egy kínai boltot is tele mindenféle vacakkal, így tudtam egy jénai-szerű edényt is venni, és már semmi sem állíthatott meg abban, hogy nekiálljak az első étel elkészítéséhez a sszolgálati lakás konyhájában.
Bevallom őszintén - ismét - már a második hetünket kezdjük itt, Málagában, de a konyhával még mindig nem vagyunk barátok!!! Túl kicsi!!! De ez legyen a legnagyobb bajom - egyelőre :).

Az a bizonyos magyar bürokrácia

Ruháim megoldva - hittem azt, hogy akkor mostantól minden simán is fog menni :).
Végül is, utólag belegondolva így is volt, de majd egy-két  hónap múlva meg is látjuk, hogy amit úgy hittem, hogy elintéztem, sínen van, a való életben is így van-e. Na, de akkor arról majd ott :).
De mit is kellett még elintézni?  Mivel nem lesz munkám, nem leszek kint Spanyolországban biztosított, így meg kell oldani azt is, hogy otthon fizessem a havi 6000 Ft körüli összeget.
Nagyon sok okos tanácsot lehet találni a neten arról, hogy mit kell tenni, ha valaki úgy dönt, hogy külföldön folytatja az életét, ott próbál szerencsét. De valahogy ezek egyike sem ad választ arra, hogy mégis hogyan oldjak meg mindent egyedül? Sokáig hál' Istennek ezen nem kellett gondolkodni, ugyanis kedves - volt - kollégám anyós-jelöltje segített.

Tényleg nagyon sokat köszönhetek, köszönhetünk neki - ezúton is köszönöm Éva! Azt hiszem, ha ő nincs, jó párszor kínomban, mérgemben sírva fakadtam volna - bár így is sokszor küzdöttem a könnyeimmel.

Na, de első az OEP oldala. Hát, ha valaki találkozott már állami honlappal, vagy valamit el kellett intéznie hasonló oldalon, az tudja, hogy mire gondoltam, mikor megláttam az oldalt! Egy tragédia, abszolút nem lehet használni, egyáltalán nem lehet semmit sem megtalálni, a menüpont értelmetlen, nem vezeti a szemet. Ezekkel még nem is lenne baj, mert egy idő után át lehet látni, de utána, ha már megtalálja az ember lánya az utat, akkor a következő akadály a nyelvezet! Lehetetlen megérteni, hogy az egyes mondatok alatt mit értenek, áááá!!!
Bár, most úgy láttam, hogy megújították az oldalt - de, attól, hogy letisztultabb lett, nem vált felhasználóbarátabbá!  Mit is kerestem rajta? Ja, a Baranya megyei OEP postai címét! Miért kellett ez? Azért, mert ha külföldön kapsz munkát, 15 napon belül le kell jelentened ezt a lakóhely szerinti illetékes OEP felé! Na, ez több szempontból is érdekes, sorolom:

1. az OEP megújított honlapján lehetetlenség megtalálni az egyes OEP intézeteket - próbáltam, nem tudtam, muszáj volt gugliznom fél óra után,
2. a dokumentum, amit letöltve el kell küldened, több mint értelmetlen, miért nem lehet interneten valahol bejelenteni?
3. És hát az utolsó, a legproblémásabb szerintem, a 15 napos határidő, ugyanis azt nem írják, - vagy csak én voltam figyelmetlen - hogy az munkanap vagy naptári nap; ez azért nem mindegy! Mi van, ha az itteni posta elkeveri a doksit vagy otthon nem a megfelelő ember kezébe kerül, akkor az egyet jelent a büntetéssel? Ááá, inkább bele sem gondolok.

Szóval, ha külföldön kaptok rendes, bejelentett munkát, akkor nagyon kössétek fel a gatyátokat, mert egy idő után az ember lánya már úgy áll a dologhoz, hogy nem éri meg ezt a kínlódást!

Az EU egészségügyi kártya elintézése nem volt olyan nagy gond - mondjuk kíváncsi vagyok, ha használni kell, akkor minden simán megy - de ezt - ha lehet, nem szeretném megtapasztalni.

Ekkor jött még egy jó kis NAV-os időpontkérés és intézkedés. Mindig elgondolkodok, hogy akik az ügyintézői székben ülnek, miért esik nehezükre egy mosolyt elnyomni a felé a szerencsétlen ügyfél felé, aki veszi a bátorságot és kérdezget. Lehet, azok a kérdések számukra már annyira fárasztóak, de hát mit tegyen az ember lánya, ha sehol nem kap választ! Valaki mondja már meg, hogy miért van ez így minden hivatalban? Értem én, hogy nehéz minden nap ügyfelekkel beszélni, de azért egy erőltetett mosoly is több mint a semmi. Á, ezt abba is hagyom, mert ismét felmérgelem magam!

Szóval a NAV viszonylag gyors volt, szóltak, hogy majd januárban elég visszajönnöm, mert másfél hónapot átvállal az állam az egészségbiztosítási járulék fizetésében. Juhéééé, szuper, ez egy nagyon jó pont. Aztán majd meglátjuk, hogy akkor is ennyire szuper-e a dolog, mikor januárban nővéremnek vissza kell mennie a papírokat intézni :D.

A ruháim, a ruháim...

Körülbelül két hónapja merült fel az a gondolat bennem és a párromban, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk külföldön dolgozni, vagy csak ha az egyikőnk munkát kap, akkor menne vele vajon a másik is?
Hát az élet úgy alakult, hogy egy hónapja már azon kaptam magam, hogy szervezem kettőnk külföldi utazását, a költözést.
Kapkodtam is a fejem, hiszen eddig elméletben, gondolatban játszadoztam azzal az ötlettel, hogy vajon milyen ruhákat pakoljak el egy spanyol költözésre - mintha ez lenne a legfontosabb probléma egy ilyen helyzetben. Hát el kell mondjam, igen, egy nőnek ez a legfontosabb problémája legyen az csak egy hosszú hétvége vagy akár egy hosszabb nyaralás. Mert hiszen nem mindegy, hogy mihez mit vegyek fel, ha már viszek egy szoknyát, akkor ahhoz legyen passzoló felső / póló vagy akár kabát :). Na, de folytatva tovább a gondolatot. El kellett kezdenem végiggondolni, hogy mit is kell vajon megcsinálni ahhoz, hogy november 29-én úgy szálljunk fel a gépre, hogy - elméletben - minden el van intézve.
Otthon, Budapesten albérletben laktunk, ami azért is szerencsés, mert csak annyi volt a dolgunk, hogy szóltunk a tulajnak: szűk egy hónap múlva költözünk Málagába. Persze, mondhatom, nem nagyon örült neki, jött a tulajok szokásos szövegével, miszerint: "Jajj, hát ez nem jó, mert neki akkor most keresni kell lakót! Meg, hát miért nem szóltunk hamarabb." - satöbbi, satöbbi - de hál' istennek, gyorsan lenyugodtak a kedélyek :).
Ezt követte a nagyobb falat: a rengeteg ruhám átválogatása. Az egyik hajnalon villámként hasított belém az ötlet: Gardrób Közösségi Vásár! Na, azonnal - még kora reggel - írtam is a megadott e-mail címre, és feszülten vártam a választ. Volt egy  rossz érzés bennem, de elhessegettem a gondolatot - hát sajnos beigazolodótt, amitől féltem: "nincs már idén hely egy vásárra sem" - szólt a válasz. Mondanom sem kell, egy világ dőlt össze bennem, hiszen már elterveztem, jól ki is találtam, hogy elviszek vagy 3-4 zsák ruhát, cipőt, kiegészítőt, táskát, és majd jól eladom őket. Hát, abban a percben úgy tűnt, hogy semmi nem lesz ebből a tervből, így b, tervet kell kitalálnom. A b, terv kigondolkodása során csak annyira tellett, hogy bezsákolom a ruháimat, és majd  lesz velük valami - ez bizony nem sok :(, de egyelőre megoldás.
Jött a következő nagy probléma: fel kell mondani, fel kell mondani ma, fel kell mondani holnap - azonnal fel kell mondani! Megbeszéltem a párommal, hogy egyszerre mondunk fel, de előtte még el kell a kapott ajánlatot az új helytől fogadnia.
Bár megbeszéltük, hogy együtt megyünk külföldre, azért belegondolni abba, hogy ott új életet kell elkezdeni, hát az azonnal gyomorgörcsöt és hasmenést okozott.
Eljött a felmondás napja, nem tudom miért, de nagyon nehezen ment, nem akartak elengedni, kértek haladékot, de másnap ismét elmondtam, hogy nem húzom az időt, nem tudok máskor utazni, a döntésem végleges (de keménynek hangzik ez a szó). Hát így is lett, végleges döntést hoztam, de valamiért még én éreztem magam rosszul, pedig a felmondásom oka nem az volt, hogy más cég ajánlatát fogadtam el!
Na, de közben jött a jó hír: felszabadultak asztalok a november 22-i vásáron! Ebédem otthagyva, rohantam a gépemhez, hogy azonnal le tudjak egyet foglalni! Imáim meghallgatásra találtak :) - jött a visszaigazoló e-mail, ment az utalás, és máris megvolt a számomra legszebb betű-szám kombó: B33! Úgy éreztem, hogy mostantól minden rendben lesz, hogy semmi nem zökkenthet ki a nyugalmamból ... - legalábbis egy darabig :)