2015. június 18., csütörtök

Egy családi látogatás margójára

Most valóban nagyon sok időt kihagytam az utóbbi bejegyzés óta, de megvan az okom rá.

Mikor utoljára írtam, akkor rengeteg dolog történt az életemben: egy következő szintre lépett a kapcsolatunk, mivel összeházasodtunk, és ez még csak jobb lesz - de erről majd, később, nem most, nem ma :). Elkezdtem intézni a kinti papírjaimat, a lakhatási igazolást, orvosi papírokat, mindent egyes-egyedül, senki nem segített, ami végül is büszkeségre adhat és ad is okot.

Majd egy hetes visszarázódást követően jöttek anyuék látogatóba hozzánk 7 napra. Ami annyira de annyira gyorsan eltelt, hogy az hihetetlen, mondhatom, hogy fáradtabban mentek haza, mint ahogy jöttek :). Mi igyekeztünk izgalmassá tenni a nyaralásukat, úgy gondolom, hogy ez sikerült is :).






Kezdjük azzal, hogy anyukánknak már vasárnap reggel 8-kor kezdődött a kirándulás, ugyanis fel kellett Budapestre utaznia. Majd' 3 órás út után meg is érkezett, ezt követte kb. 1 órás Pest átszelése, egy kis pihenés, majd délután fél 2-kor indulás a reptérre. Fél 5-kor startolt a repülő, pont időben, és este 8-kor landolt Málaga repterén a 3 nagyon várt rokonommal :). Hál' Istennek, minden rendben volt az úton, anyu sem lett rosszul, sem Ildiék, csak - ahogy mondták - már nagyon unták a 2. óra után magukat; hát igen, valahogy az a repülő nem akar gyorsabban menni, és olyan, mintha csak egy helyben toporogna :). Szegényeknek még egy órát kellett ezt követően utazni, mert valahogy nem sikerült időben elkapnunk egy buszt sem, szóval vártunk és vártunk és vártunk, és én már majdnem eljutottam a hiszti kezdetéig, de akkor, végre, megérkeztünk a lakásba. Gyors rendezkedés, pakolás, ágyfújás és igazgatás, vacsora, és alvás.

Hétfőn indultunk is városfelfedező túrára. Az idő kissé meleg volt, és nagyon de nagyon sokat gyalogoltunk, amit már én se nagyon bírtam, szegény anyukánk pedig szinte rosszul is lett. De a nap fénye az volt, - nem nekem, Ildiéknek - hogy első állomásunk a Primark volt, ahol anyukánknak is vettünk egy nagyon nőcis kalapot meg napszemcsit. Na persze, meg fotózkodtunk az óriási papagájvirágok előtt :D. Ez a nap nagyon hosszúra és fárasztóra sikerült, úgyhogy jólesett a pihenő a hűvös lakásban, Ildiék persze felavatták a medencét és barnították kissé hófehér habtestüket :).

Másnap anyut felnyaláboltam és elvittem a botanikus kertbe, mondván Ildiéket úgy sem érdeklik a gazok :). Az idő szintén nagyon meleg volt, és épp ezért nagyon jól esett a fák hűvös árnyékában sétálni, virágokkal, növényekkel ismerkedni. Anyunak nagyon de nagyon tetszett, nekem is, de elég gyorsan elfáradtunk, és 3 órás séta után elindultunk vissza. Ildiék nagybevásárlást tartottak ismét a Primarkban :D.

Képek, amik a botanikus kertben készültek anyuról:

















Szerda-csütörtök-péntek mondhatni pihenéssel telt egy kis városnézéssel, piacozással egybekötve. Péntekre szabad utat hagytam a vendégeknek, mentek pénzt költeni :). Haza is állítottak rengeteg fincsiséggel, szuvenírrel, és természetesen ruhával :).

Szombatra kirándulást terveztünk, el is indultunk Antequerába vonattal. Nagyon bizakodóak voltunk, a mosoly viszont akkor fagyott le az arcunkról, amikor a vonat a nagy semmi közepén megállt. Akkor fogtuk fel, hogy a város, ahova készültünk, kb. 20 km-re van a vasútállomástól, íme:






Kb. egy fél órás netezés, vitatkozás, agyalás után úgy döntöttünk, taxival megyünk be a városba. Ami vicces az egészben, és amiből látszik, hogy a magyarok leleményessé nem ismer határokat az az volt, hogy az egész városban nem volt olyan taxi, amibe 5 fő elfért volna, és a taxisok számára elképzelhetetlen volt, hogy öten be tudunk zsúfolódni egy autóba. Egyszerűen nem, nem lehet, ha otthon vagyunk, szerintem ez nem okozott volna problémát :(. A lényeg az, hogy beértünk a városba, ami tényleg nagyon szép volt, de iszonyatosan fülledt, meleg idő övezte a sétánkat. Felmentünk a fellegvárba, bementünk egy templomba, láttunk belülről egy bikaviadal-arénát, szóval sok-sok élménnyel lettünk gazdagabbak, és hulla fáradtan, izzadtan, büdösen ( :D ) indultunk vissza taxival a vasútállomásra.

Pár fotó Antequeráról:

a háttérben a fellegvár:




a fellegvárban:




anyukánk nézelődik:




látkép a városra:




tipikus andalúz település:




a fellegvárban:














egy kis ebéd:













így néz ki belülről egy aréna:



A vasárnap már pihenéssel telt, mindenki olyan volt, mintha az El Caminót tette volna meg 2 nap alatt. És közben a lelkünkben már készültünk a szomorú búcsúra, ami nagyon hamar be is következett :(. Sírni nem akartam, de nem tudtam magam tartani :(. Nagyon rossz volt, hogy elmentek, olyan jó volt, hogy itt voltak velünk. Mondhatom, hogy talán mostanra szoktam meg ismét, hogy egész nap egyedül vagyok, hogy egyáltalán nincsen társaságom.

Kirándulni mostmár szinte csak lélekben és neten fogok... De már nagyon várom, hogy karácsonykor hosszabb időre otthon lehessünk, és hogy jövőre hazaköltözzünk, mert ennyi volt, tovább nem maradunk...