2016. január 28., csütörtök

Újból itt

Most néztem csak, hogy mikor írtam utoljára, 2015. októberében, az bizony nagyon hosszú idő, és igen nagy dolgok történtek. Ezekről szeretnék majd hosszabban írni, hiszen mostmár meg lehet osztani mindazt, amin átmentünk. Eddig azért sem osztottam meg senkivel semmit (még képeket sem), mert igen babonás vagyok, és úgy voltam, hogy ha már túlvagyunk a nehezén, akkor beszélhetek is róla.

Szóval: megszületett pici Villő december 24-én reggel 8 óra 43 perckor.
Nem mondom, hogy leányálom volt maga a szülés, de azt se, hogy egy rémálom. Túlvagyok rajta, és ez a lényeg :).
Na, de ezt megelőzte egy 9 hónapos közös albérlet, mely anyukának kevésbé, gyerkőnek annál élvezetesebb volt :). Azóta pedig szokjuk a közös kinti létet, amelynek minden napja gyökeresen eltér az előzőtől. Bár próbálok napirendet kialakítani, de ez inkább csak nekem napirend, kiscsaj ebből még semmit sem fog fel.
De hol is folytassam? Lehet az a legjobb, ha leírom gondolataim, gondjaim mind a terhesség mind a szülés és a gyermekgondozás terén. De ezt elsősorban nem azért teszem, merthogy most ez a divat, hanem azért, mert rájöttem, hogy jobb kiírni magamból, mint megbeszélni valakivel - szóval ez egy terápia lesz magamnak.

Tehát: valamikor 2015 áprilisában kezdődött a történet.
Nyelvsuliból igyekeztem haza, és szokás szerint útba vettem a helyi Lidl-t, hogy ott vegyek finom magvas kenyeret, mikor a padon, ahova a bringát szoktam lekötni, megláttam egy pár horgolt kiscipőt találtam. Valahol éreztem, hogy ez egy jel lehet, sőt, biztosra tudtam, hogy ez egy jel, de mivel már nem volt nálam pénz, ezért nem is rohantam aznap patikába, hogy vegyek egy tesztet. Megvártam a másnapot. És igen, ott volt a jel, hogy bizony-bizony, úton van a trónörökös.
Az óriási boldogsághullám elmaradt... helyette megszállt a kétségbeesés, de elemi erővel, mintha más érzés nem is létezne a világon.
Rettenetesen kétségbe estem, hogy akkor most hogy lesz, hova kell mennem, mit kell csinálnom, hogy nem akarok itt lenni, hogy haza akarok menni, hogy ezt egyedül nem csinálom végig itt az Isten háta mögött... stb-stb.
Persze azonnal elkezdtem agyalni, hogy mit és hogyan kellen, mit hogyan lehetne.
Na jó, de ezt még megelőzte a bejelentés a leendő apukának. Csabi kérdése: "Terhes vagy?" - no, mondom nagyobb örömet vártam :D. Egyébként meg nagyon de nagyon örült a dolognak, hiszen már ő is szeretett volna babát, és hát úgy nézett ki, hogy össze is jött :).
Szóval ezek után el kellett kezdeni megbeszélni a dolgokat, vagyis, hogy mit és hogyan fogunk intézni, egyáltalán mit kell intézni?
Az biztos, hogy eltelt jó pár nehéz nap, mire kitaláltuk, hogy mit csináljunk, de azt majd legközelebb írom le - hátha valaki hasonló helyzetben lesz Spanyolországban :).
Egy fotó azért illendő ide: